És mégis élünk..! sorozat 30. része
Fr/5 (124 x 183 mm)
312 oldal, kartonált
ISBN: 9789635142132
Megjelenés: 2024
„E könyv azokat a gondolatokat, vagy inkább érzéseket próbálja összefoglalni, amelyek e világhelyzettel kapcsolatban a háború kibontakozása óta megfogalmazódnak bennem, gyanítom másokban is...”
Az újabb világháborúnak az elkerülése azért látszik igen nehéz feladatnak, mert az előttünk álló évtized során az emberiség egész történetének legveszélyesebb szakaszába lép.
E korszak veszélyességének az oka az, hogy három olyan ciklusvég is egybeesni látszik most, amelyek közül egy is elég volna egy világháború kirobbanásához.
Melyik is ez a három ciklus?
- Az első az Amerikai Egyesült Államok nevű „csinált” pszeudo-nemzetállamnak mint birodalomnak a bukása,
- a második a modern Nyugat hatszáz éve egyre totálisabb globális uralmának a vége,
- a harmadik pedig a megnevezhetetlen, immár háromezer éve uralkodó szellemi és világi hatalom az ún. „nem létező” erő, létszerveződési rendszer válsága, mivel számos jel utal arra, hogy ez a háromezer éves ciklus is a végéhez közelít.
Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy olyan összefüggésekre irányítsa rá a figyelmet, amelyek feltárása és megértése nélkül nem nagyon nyílhat esély ebből a pusztító örvénylésből való kikeveredésre.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
A könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanannyi kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben:
hétfő, kedd: 9:00-14:00
szerda: 10:00-18:00
csütörtök: 9:00-14:00
péntek, szombat, vasárnap zárva
Cím: 1135 Budapest, Szegedi út 43. (A Kairosz Kiadó könyvesboltja)