R. Törley Mária szobrászművésszel beszélget Dutka Judit.
R. TÖRLEY MÁRIA (Budafok, 1951. -) szobrászművész.
„Figurális szobrász vagyok. Mondják: erőm az expresszivitásomban rejlik. Elementáris erővel, indulattal, gyorsan dolgozom. Az élet teljessége, ezen belül az EMBER érdekel a legjobban. A nagy hős, a szent, az esendő, a bűnös, a hétköznapi, a szenvedő magányos és a boldog ember.
Szeretek portrét csinálni. Előbb alaposan meg kell ismernem a kiválasztott embert, rá kell éreznem személyiségének fontos összetevőire. Akár élő, akár holt emberről van szó, minden lehetségeset próbálok megtudni róla, hiszen csak akkor tudom belesűríteni a szoborba az egyéniségét, csak akkor születik meg a varázslat.
Hangszerszobraimat is humanizálom, férfi és nő fejű hangszereim táncolnak, udvarolnak egymásnak. A zene birodalmában játszom. Élvezem a humort, a fricskát. Megpróbálkozom a zene plasztikai megfogalmazásával, térbeli rajzként írom át a kottát.
Munkásságomnak egyik legjelentősebb ívét szakrális tematikájú plasztikáim jelentik. A hitem megnyilatkozásai ezek. Talán ezért van sikerem a szakrális műfajban. Békétlenség helyett nyugalmat, gyűlölködés helyett szeretetet, a jövőtől való félelem helyett az Istenbe vetett bizalmat szeretném közvetíteni.”
„Az igazi művészetben benne van az Isten, ott a helye.
Tolsztoj Háború és béke című regényében Pierre mondja: szeretni kell az életet akkor is, ha nehéz, ha fájdalommal teli, mert az élet maga az Isten. S mindennek megvan a helye, fájdalomnak is, örömnek is. Később jövünk rá, hogy a rossz, amit átéltünk, mennyire a javunkra vált.
Csak hát az ember amíg fiatal, addig sokszor rebellis és türelmetlen. Pedig csak ki kell nyújtani a kezünket: „kérjetek és megadatik”. Ha az ember belül nagyon akar valamit, de nem erőszakosan, hanem elfogadva Isten akaratát, akkor megkapja.
Azért kaptuk az életünket, hogy szentté tegyük. Ez keveseknek sikerül, de azon mindenkinek dolgoznia kell, hogy saját hibáit levetkőzze.”
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.