Egy ma már ismeretlen színészi életpályának állít emléket e könyv. Önvallomása és pályájának dokumentumai segítségével Kiss Ferenc, a színész mutatkozik be lapjain. Bemutatkozik, hiszen több mint negyven évvel a halála után szinte feledés borítja mindazt, ami életének lényege volt. 1914 és 1978 között csaknem 300 színpadi, 60 film-, illetve tévészerepben és 400 rádiószerepben láthatta, hallhatta a közönség. Visszaemlékezéseiben felidézi tanárait, kortársait, a színház világának nagy egyéniségeit, a Nemzeti Színház Hevesi Sándor nevével fémjelzett korszakát.
Változatos életút, mint oly sokaké a 20. században. Shakespeare-ciklus és Marica grófnő, népszerűség, Corvin-koszorú, a Nemzeti Színház örökös tagsága, akadémiai tanítás, közéleti szereplés, nyolc év börtön, segédmunkáslét, majd újrakezdés 1956-ban a Győri Kisfaludy Színházban. Siker és csillogás, fent és lent, bűn–büntetés–bűnhődés, mindhalálig színház. A dokumentumok mozaikjaiból talán összeáll a színész portréja, de felidézhető-e vajon a színpadi alakítás? Tudunk-e, akarunk-e, merünk-e emlékezni a múlt múló pillanataira?
A Kairosz Kiadó több mint 25 éve jelentet meg könyveket különböző műfajokban, de főként teológia, filozófia, vallás, pszichológia, közgazdaságtan, politika, szépirodalom témakörökben. Csath Madolna, Bogár László, Galuska Tünde, Lezsák Sándor, Marton Gyula, Szabó József László, Oláh János és számos más kiemelkedő szerzők műveit tekintheti meg és vásárolhatja meg honlapunkon.
Válogasson a Kairosz Kiadó által kiadott könyvek százai közül. Kiadónk szerteágazó témákban kínál kiváló olvasmányokat, filozófia, teológia, hit, vallás, pszichológia, történelem témájú könyvek százai mellett szépirodalmi könyveket is talál. Szeretettel ajánljuk a webshopunkon elérhető művészeti albumokat is.
Kiemelkedő sorozataink, mint a Magyarnak lenni és Miért Hiszek? riportkönyvek, valamint a Féltett Kishazák, mélyebb betekintést nyújtanak a magyar identitásba és az interjúalany hitébe, hazaszeretetébe. Szerzőink, mint Pokol Béla, Szerencsés Károly, Molnár Tamás, Dér Katalin, Botos Katalin és sok más tehetséges író, kiválóan vezetik az olvasót a tudás újabb és újabb mélységeibe.
A YOUCAT, Y-Biblia és YOUCAT gyermekeknek világhírű bestsellerek is kiadónk gondozásában jelentek meg magyarul, valamint az Egy Bogár naplója sorozat is a Kairosz Kiadóhoz fűződik.
Ne feledje, továbbra is vásárolhat személyesen a 13. kerületi könyvesboltunkban: 1135 Budapest, Szegedi út 43.