Barátaimmal évekig tartó beszélgetéseink - konzíliumok - során nyilvánvalóvá vált, pontosan fel kell mérni az anamnézist (az előzményeket), le kell írnunk a státust (a jelenlegi állapotot) és meg kell határozni a diagnózis és a terápia (gyógyítás) komponenseit és sorrendjét. Az egyén esetében és az egyes emberekből összetevődő család és nemzet esetében is. Nyilvánvaló az is, hogy minden lehetséges módszert igénybe kell venni, a lehető legtöbb irányból multidiszciplinárisan kell együtt dolgozni.
Meg kell értenünk, honnan származunk, hogyan változtunk, kik vagyunk, miért lettünk olyanok, amilyenekké lettünk, alakulhatott volna-e másképpen a sorsunk, mikor jártunk a helyes úton, mikor hibáztunk vagy vétkeztünk, illetve vétkeztünk-e valamikor. Hogyan gondolkodunk, és hogyan cselekszünk. Hogyan viszonyulunk az értékekhez, embertársainkhoz, a világhoz.
Ezt a folyamatot nevezte el Földesi Margit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Nemzeti Nagyvizitnek.
Segítségül hívtuk az összes érintett és határterületi diszciplína - a történelem, a régészet, az antropológia, a nyelvészet, a népművészet, a teológia, a szellemtörténet, a népzene, a genetika, a járványtan, a népegészségügy, az onkológia, a hadtörténet, a művészettörténet, a pszichológia - jeles képviselőit. Főpapok, akadémikusok, egyetemi tanárok, egy-egy témakör avatott szakértője vállalta fel és tekintette küldetésnek a Nemzeti Nagyvizitben való beszélgetést. Ebben a páratlan összefogásban mutatkozott meg az ősi magyar hagyomány, a közös cselekvés a nemzetért.
