Újdonság!
Fordította: Ter-Manueljanc Szamvel
400 oldal
Keménytáblás
ISBN: 978-963-514-186-9
Megjelenés: 2024.05.29.
„Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Rom 8,38–39)
Ez a könyv zarándokutakról szól, elsőként Patmosz szigetére, ahol Szent János evangélista előtt megjelent a látomás az új égről és az új földről, mely kinyilatkoztatást meg is írta a Biblia apokalipszisről szóló könyvében; zarándoklatról a mamréi tölgyhöz Hebron közelében és Szent Szabbász Nagy Lavrájához Jeruzsálem mellett. Az érzékletesen lefestett benyomások szinte kézzelfoghatóan feltámasztják emlékezetünkben a történelmi eseményeket, a nagy szentek, próféták és remeték sorsát. A kolostorok akkori és jelenlegi élete, a bibliai alakok sorsa feltárul előttünk a maga múlhatatlan jelentőségében, örökkévalóságában, ezáltal lelkünk megszentelődik, és helyreáll a múlt és jelen szétszakított kapcsolata.
INFORMÁCIÓ A SZEMÉLYES ÁTVÉTELRŐL
Kedves Olvasónk!
Személyes átvételt azért nem tud választani, mert a könyvesboltban pont ugyanilyen feltételek mellett megtalálható ez a könyv. Tehát ha személyes átvétellel szeretett volna rendelni, kérjük, hogy csak fáradjon be az üzletbe és ugyanannyi idő alatt megvásárolhatja a könyve(ke)t, ugyanúgy 20% kedvezménnyel. Fizethet készpénzzel vagy bankkártyával.
Várjuk szeretettel nyitvatartási időben!