Csath Magdolna – közgazdász, egyetemi tanár
Csath Magdolna szerint a gazdaság van az emberért, és nem az ember a gazdaságért. Eddig 15 kötete jelent meg a Kairosz Kiadónál közgazdaságtan, gazdaságtudomány, nemzetgazdaság témában.
Tanulmányok, szakmai életút
Csath Magdolna a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet 1966-ban végezte el, 1967–68-ban alkalmazott matematikát tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
1972–73-ban elvégezte a London Business School (Anglia) MBA programját. 1996-tól habilitált doktor gazdálkodástudományból a Buda-pesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. A közgazdaságtudomány doktora fokozatot az MTA-nál szerezte, 1991-ben. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíj segítette oktató-kutató munkáját. Öt évig az USA-ban, egy évig Nagy-Britanniában oktatott.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára és a Budapesti Metropolitan Egyetem kutatóprofesszora. Tagja többek között a Professzorok Batthyány Körének, a 100-ak tanácsának, a globalizáció hatásait vizsgáló „International Forum on Globalization” nevű nemzetközi fórumnak, a Trianon Társaságnak, és a Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért közösségnek.1
Ezen túl több nemzetközi szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 2017 és 2022 között a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.2
Kitüntetések, díjak
1969-ben megnyerte a magyar televízió által rendezett „Fiatalok Közgazdasági Versenye” országos vetélkedőt. Az USA-ban elnyerte a „L. J. Buchan Distinguished Professorship Award” díjat. 2028-ban Szent-Györgyi Albert díjat, 2015-ben „A magyar gazdaságért” kitüntetést kapott. 2015-ben a „Magyar Érdemrend Tisztikereszt”-jét, 2023-ban pedig a „Magyar Érdemrend Középkereszt”-jét kapta meg.
Érdekességek
A mindenáron való növekedéssel szemben a fejlődés híve. Véleménye szerint a gazdaság van az emberért, és nem az ember a gazdaságért. Különösen foglalkoztatja a magyar gazdaság tudásra, innovációra, emberre építő fejlesztésének lehetősége. Több mint 100 publikációja jelent meg itthon és külföldön.
2025-ben a Mi Hazánk dr. Csath Magdolnát jelölte az MNB felügyelőbizottságába. Dúró Dóra így írt: "Csath Magdolna nemzeti elkötelezettségét többször bizonyította, és szakmaiságát, kiemelkedő eredményeit tudományos körökben is széles körben elismerik. Ezért az Országgyűlés elnökének is megküldtük a Mi Hazánk jelölését dr. Csath Magdolnára, aki méltó lenne a felelősségteljes posztot ellátni. Csath Magdolna oktatói és kutatói életpályája is kiemelkedő, emellett számos rangos tudományos és állami elismerés birtokosa is, miközben kellően kritikus a kormányzati gazdaságpolitikával szemben is. Az Országgyűlés jövő héten dönthet az MNB Felügyelőbizottságának tagjairól."3

Közgazdaságról közérthetően
Szerzőnk eddig megjelent kötetei a Kairosz Kiadónál:
- Lenni vagy nem lenni – A nemzetépítő stratégia lehetőségei (2002)
- 2003, a fekete év (2004)
- Kiút a globalizációs zsákutcából (2004)
- Egy éve az EU-ban – Ez még nem a mi Európánk (2005)
- A gazdaság van az emberért, és nem fordítva (Magyarnak lenni sorozat 68. rész, 2010)
- Kit válasszunk? – Választási iránytű (2010)
- Kiművelt emberfők nélkül? (2011)
- Honnan, hová? – Süllyedünk vagy felemelkedünk? (2013)
- A múltból a jövőbe – Gazdasági-társadalmi dilemmáink (2017)
- A holnap ma kezdődik (2018)
- Bevesszük a kanyart? – Tudás, érték, jövő (2019)
- Fejlődési csapdaveszély a pandémia után (2021)
- Közgazdaságról közérthetően 1. – Gazdasági fogalmakról másképp (2023)
- Közgazdaságról közérthetően 2. – Újabb 50 fogalom (2024)
- Közgazdaságról közérthetően 3. – Még 50 fogalom (2025)
1. Interjú dr. Csath Magdolnával a biatorbagy.hu oldalon
2. Interjú dr. Csath Magdolna egyetemi tanárral, Pénzügyi szemle